Na lássuk. Hol is kezdjem a történetet? Azt hiszem a legjobb ha az elején.
Nem régiben Bostonban jártam. Ügyes-bajos dolgaim elintézése után úgy döntöttem, hogy lerakom az autót és sétálok egyet. Megnézem magamnak alaposabban ezt a történelmi várost.
November közepe volt, ami ezen a vidéken már igen csak közel áll a télhez. Bár egyetlen felhő sem volt az égen és száz ágra sütött a nap, a csípős északi szél könnyedén rávett arra, hogy szorosabbra húzzam a nyakamon a sálat és kötött sapkát nyomjak a fejembe. Fázósan dugtam zsebre a kezem. Éppen egy zöldséges stand mellett haladtam el, amikor egy beszélgetés ütötte meg a fülem.
- Én nem értem hogyan engedhetik ezt- mondta egy női hang.
- Le kéne csukatni- így egy férfi hang.
- Szörnyű, ahogy azzal a szerencsétlen állattal bánik.- szólalt meg ismét a nő.
Szétnéztem de nem láttam őket. Vajon miről beszélhetnek? Elindultam a hangok irányába és hamarosan megláttam őket. Egy középkorú házaspár. A férfi arca lángolt a haragtól, az asszony inkább sápadtnak tünt.
- Mi történt?- kérdeztem tőlük.
A férj arca lassan természetes színt öltött és haragos zihálása is normál légzésre váltott. Felesége azonban még mindig felháborodott hangon mesélte el, mi váltotta ki dühüket.
- Az előbb láttunk egy kíntornást. Nem is tudtam, hogy még mindig csinálják. Volt egy majma. Szegény egy rövid pórázon szomorkodott és majd megfagyott. Lehetett látni ahogy reszketett. Borzasztó. Nem bírtam nézni, inkább el is jöttünk.
Ez jellemző. Nem bírta nézni de ahelyett hogy szóvá tenné inkább szó nélkül hátat fordít. Hát igen. A legtöbb ember így cselekszik. De én szeretek kilógni a sorból. Megkérdeztem merre találom ezt az embert.
- Miért érdekli?
- Újságíró vagyok- mondtam.- Talán írhatnék egy cikket.
- Ez jó ötlet- helyeselt a férj.- A szökőkút mellett megtalálja őket.
Elköszöntem és arra felé vettem az irányt, amerre a férj mutatott. Úgy tettem mintha véletlenül vetődnék arra. Már messziről hallottam zenét. Közelebb érve azonban valami más is hallatszott. Az elégedetlen morgolódás. Úgy tűnt senkinek sem tetszett ahogyan a férfi az aprócska jószággal bánt.
- Mi történt- kérdeztem a mellettem állóktól. Nagyjából ugyan azt a sztorit hallgattam végig, mint az előbb. Közelebb mentem és amit láttam csaknem könnyeket csalt a szemembe. A tiritarka ruhába öltözött, testes ötvenes férfi éppen befejezte a gépezet karjának tekerését. Szerencsére a zene elhallgatott. Ekkor megragadta a póráz végét és egy jókorát rúgott a földön vacogó alig 30 centi magas kapucinus majomba, mire az kezébe vette az előtte heverő kalapot, egyik lábát erősen húzva az emberekhez ment és a kalapot odatartva, adományokat gyűjtött. Volt aki beledobott némi aprót de nem sok pénz gyűlhetett össze, mert amikor a majmocska a gazdájához vitte zsákmányát, az elégedetlen mordulással vette át tőle. Hamar megszámolta és ismét csak egy dühös morgást hallatott. A tejeskávé színű állatka megállt előtte és minkét kezét felé nyújtotta.
- Mi kéne?- vakkantott rá a gazda.- Zabálnál? Ez még az én kajámra sem elég. Nem gondolod komolyan, rád pazarolom ezt a pár centet.
Újabb zúgolódást hallottam minden felől. Éreztem, hogy itt a megfelelő alkalom.
- 50 dollárt adok magának a majomért.- léptem elő.
Többen helyeseltek, mondván végre tesz valaki valamit ezért a szegény páráért.
- Nem úgy van az kis naccsád. - hápogott a mutatványos. - Ő a munkaeszközöm. A kenyeret veszi ki a számból.
- Ahogy elnézem alig két dollárnyit gyűjtöttek össze. Ezek alapján az 50 dollár elég jutányos. Mennyi időbe telne ennyi pénzt összeszednie? Ráadásul nézzen körbe- mutattam az emberekre.- Közel állnak ahhoz, hogy alaposan eltángálják, amiért bántja a "munkaeszközét". Választhat. 50 dollár- és meglengettem előtte a bankót,- Vagy ők.
Bár mennyire is ragaszkodott a majomhoz, saját testi épsége többet ért egy "vakarcs"nál. Kikapta a kezemből a bankjegyet és a kezembe nyomta a hevesen tiltakozó jószágot.
- Tessék. Legyenek boldogok együtt.
Azzal gyorsan összeszedte a holmijait és elhúzta csíkot, mielőtt meggondolnám magam. Az emberek lassan szétszéledtek én pedig ott maradtam egy rémülten kapálódzó és szívszaggatóan sivítozó aprósággal, aki kétségbeesetten próbált az őt eddig kínzó ember után rohanni. Leugrott a földre és szaladt is, ameddig a póráz engedte. Amikor rájött, hogy csúful cserbenhagyták, lekuporodott a hideg kövezetre és minden ízében reszketni kezdett.
- Hát én most mihez kezdjek veled?- guggoltam le mellé. Rám sem nézett csak kitartóan reszketett tovább. Teljesen össze volt törve.
Levettem a sapkámat és egy gyors mozdulattal belebújtattam a rémült majmot. Magamhoz öleltem és halkan suttogtam a fülébe.
Miután átfagyott végtagjai kezdtek átmelegedni és rájött, hogy senki sem akarja bántani, lassan megnyugodott és abbahagyta a kapálódzást.
Elindultam a kocsimhoz. Út közben elmentem az előbbi zöldséges mellett. Gondoltam veszek némi gyümölcsöt új barátomnak. Televettem hát egy szatyrot mindenféle finomsággal: banánnal, naranccsal, szőlővel, mogyoróval és sütni való gesztenyével. Már kifizettem az árút, amikor az eladó egy doboz datolyát tett ráadásnak a szatyorba.
- Ajándék- mondta és hatalmas kabátzsebemből kikukucskáló apróságra mutatott.
- Köszönjük.
Az autóba szállni egy újabb nagy kalandot jelentett. Kinyitottam a hátsó ajtót, hogy betegyem a kabátomat a hátsóülésre, kivettem a zsebből a sapkába bújt majmócát, mire ő elkezdett visítani. Mivel éppen csak megszokta az új helyzetet, kissé zokon vette az újabb háborgatást és ennek hangot is adott.
- Sajnálom öcsi, de még a te kedvedért sem megyek gyalog haza.
Mivel azonban a menedéket jelentő sapkából végülis nem vettem ki, lentebb vette a hangerőt és csak halk nyüszítéssel kommentálta, amikor az anyósülésre tettem. A kesztyűtartóban találtam egy nylon szatyrot, -más nem jutott eszembe- és alátettem arra az esetre, ha "baleset" történne.
- Most pedig nyughass!
Hogy ez így is legyen a pórázát a biztonsági övvel az üléshez operáltam. Mellétettem néhány szem szőlőt és datolyát. Szempillantás alatt mindent betermelt a "hálózsákjába. Na ezzel ellesz egy ideig. Hamarosan halk csámcsogás hallatszott a sapkámból. Beszálltam a kocsiba és bekapcsoltam a rádiót. Csak egy gombnyomás és már szólt is a kedvenc adóm, ahol az óránkénti hírek kivételével éjjel-nappal country megy.
A délutáni csúcsforgalomban csak lassan araszoltam előre. Már sötétedett, mikor elértem a sztrádát. Még legalább kétórás út állt előttem. Utitársam, miután telerakta pocakját, szépen elaludt. Na tessék.
- Hát te is cserben hagytál? Pedig miattad ragadtunk a dugóba.- szidtam a sapkát.
Rám sem bagózott. A mélyén megbújó apróságot úgyszintén hidegen hagyta a nyavalyám. Az út további részén Billy Ray Syrus, Christian Kane és társaik szórakoztattak.
Nem régiben Bostonban jártam. Ügyes-bajos dolgaim elintézése után úgy döntöttem, hogy lerakom az autót és sétálok egyet. Megnézem magamnak alaposabban ezt a történelmi várost.
November közepe volt, ami ezen a vidéken már igen csak közel áll a télhez. Bár egyetlen felhő sem volt az égen és száz ágra sütött a nap, a csípős északi szél könnyedén rávett arra, hogy szorosabbra húzzam a nyakamon a sálat és kötött sapkát nyomjak a fejembe. Fázósan dugtam zsebre a kezem. Éppen egy zöldséges stand mellett haladtam el, amikor egy beszélgetés ütötte meg a fülem.
- Én nem értem hogyan engedhetik ezt- mondta egy női hang.
- Le kéne csukatni- így egy férfi hang.
- Szörnyű, ahogy azzal a szerencsétlen állattal bánik.- szólalt meg ismét a nő.
Szétnéztem de nem láttam őket. Vajon miről beszélhetnek? Elindultam a hangok irányába és hamarosan megláttam őket. Egy középkorú házaspár. A férfi arca lángolt a haragtól, az asszony inkább sápadtnak tünt.
- Mi történt?- kérdeztem tőlük.
A férj arca lassan természetes színt öltött és haragos zihálása is normál légzésre váltott. Felesége azonban még mindig felháborodott hangon mesélte el, mi váltotta ki dühüket.
- Az előbb láttunk egy kíntornást. Nem is tudtam, hogy még mindig csinálják. Volt egy majma. Szegény egy rövid pórázon szomorkodott és majd megfagyott. Lehetett látni ahogy reszketett. Borzasztó. Nem bírtam nézni, inkább el is jöttünk.
Ez jellemző. Nem bírta nézni de ahelyett hogy szóvá tenné inkább szó nélkül hátat fordít. Hát igen. A legtöbb ember így cselekszik. De én szeretek kilógni a sorból. Megkérdeztem merre találom ezt az embert.
- Miért érdekli?
- Újságíró vagyok- mondtam.- Talán írhatnék egy cikket.
- Ez jó ötlet- helyeselt a férj.- A szökőkút mellett megtalálja őket.
Elköszöntem és arra felé vettem az irányt, amerre a férj mutatott. Úgy tettem mintha véletlenül vetődnék arra. Már messziről hallottam zenét. Közelebb érve azonban valami más is hallatszott. Az elégedetlen morgolódás. Úgy tűnt senkinek sem tetszett ahogyan a férfi az aprócska jószággal bánt.
- Mi történt- kérdeztem a mellettem állóktól. Nagyjából ugyan azt a sztorit hallgattam végig, mint az előbb. Közelebb mentem és amit láttam csaknem könnyeket csalt a szemembe. A tiritarka ruhába öltözött, testes ötvenes férfi éppen befejezte a gépezet karjának tekerését. Szerencsére a zene elhallgatott. Ekkor megragadta a póráz végét és egy jókorát rúgott a földön vacogó alig 30 centi magas kapucinus majomba, mire az kezébe vette az előtte heverő kalapot, egyik lábát erősen húzva az emberekhez ment és a kalapot odatartva, adományokat gyűjtött. Volt aki beledobott némi aprót de nem sok pénz gyűlhetett össze, mert amikor a majmocska a gazdájához vitte zsákmányát, az elégedetlen mordulással vette át tőle. Hamar megszámolta és ismét csak egy dühös morgást hallatott. A tejeskávé színű állatka megállt előtte és minkét kezét felé nyújtotta.
- Mi kéne?- vakkantott rá a gazda.- Zabálnál? Ez még az én kajámra sem elég. Nem gondolod komolyan, rád pazarolom ezt a pár centet.
Újabb zúgolódást hallottam minden felől. Éreztem, hogy itt a megfelelő alkalom.
- 50 dollárt adok magának a majomért.- léptem elő.
Többen helyeseltek, mondván végre tesz valaki valamit ezért a szegény páráért.
- Nem úgy van az kis naccsád. - hápogott a mutatványos. - Ő a munkaeszközöm. A kenyeret veszi ki a számból.
- Ahogy elnézem alig két dollárnyit gyűjtöttek össze. Ezek alapján az 50 dollár elég jutányos. Mennyi időbe telne ennyi pénzt összeszednie? Ráadásul nézzen körbe- mutattam az emberekre.- Közel állnak ahhoz, hogy alaposan eltángálják, amiért bántja a "munkaeszközét". Választhat. 50 dollár- és meglengettem előtte a bankót,- Vagy ők.
Bár mennyire is ragaszkodott a majomhoz, saját testi épsége többet ért egy "vakarcs"nál. Kikapta a kezemből a bankjegyet és a kezembe nyomta a hevesen tiltakozó jószágot.
- Tessék. Legyenek boldogok együtt.
Azzal gyorsan összeszedte a holmijait és elhúzta csíkot, mielőtt meggondolnám magam. Az emberek lassan szétszéledtek én pedig ott maradtam egy rémülten kapálódzó és szívszaggatóan sivítozó aprósággal, aki kétségbeesetten próbált az őt eddig kínzó ember után rohanni. Leugrott a földre és szaladt is, ameddig a póráz engedte. Amikor rájött, hogy csúful cserbenhagyták, lekuporodott a hideg kövezetre és minden ízében reszketni kezdett.
- Hát én most mihez kezdjek veled?- guggoltam le mellé. Rám sem nézett csak kitartóan reszketett tovább. Teljesen össze volt törve.
Levettem a sapkámat és egy gyors mozdulattal belebújtattam a rémült majmot. Magamhoz öleltem és halkan suttogtam a fülébe.
Miután átfagyott végtagjai kezdtek átmelegedni és rájött, hogy senki sem akarja bántani, lassan megnyugodott és abbahagyta a kapálódzást.
Elindultam a kocsimhoz. Út közben elmentem az előbbi zöldséges mellett. Gondoltam veszek némi gyümölcsöt új barátomnak. Televettem hát egy szatyrot mindenféle finomsággal: banánnal, naranccsal, szőlővel, mogyoróval és sütni való gesztenyével. Már kifizettem az árút, amikor az eladó egy doboz datolyát tett ráadásnak a szatyorba.
- Ajándék- mondta és hatalmas kabátzsebemből kikukucskáló apróságra mutatott.
- Köszönjük.
Az autóba szállni egy újabb nagy kalandot jelentett. Kinyitottam a hátsó ajtót, hogy betegyem a kabátomat a hátsóülésre, kivettem a zsebből a sapkába bújt majmócát, mire ő elkezdett visítani. Mivel éppen csak megszokta az új helyzetet, kissé zokon vette az újabb háborgatást és ennek hangot is adott.
- Sajnálom öcsi, de még a te kedvedért sem megyek gyalog haza.
Mivel azonban a menedéket jelentő sapkából végülis nem vettem ki, lentebb vette a hangerőt és csak halk nyüszítéssel kommentálta, amikor az anyósülésre tettem. A kesztyűtartóban találtam egy nylon szatyrot, -más nem jutott eszembe- és alátettem arra az esetre, ha "baleset" történne.
- Most pedig nyughass!
Hogy ez így is legyen a pórázát a biztonsági övvel az üléshez operáltam. Mellétettem néhány szem szőlőt és datolyát. Szempillantás alatt mindent betermelt a "hálózsákjába. Na ezzel ellesz egy ideig. Hamarosan halk csámcsogás hallatszott a sapkámból. Beszálltam a kocsiba és bekapcsoltam a rádiót. Csak egy gombnyomás és már szólt is a kedvenc adóm, ahol az óránkénti hírek kivételével éjjel-nappal country megy.
A délutáni csúcsforgalomban csak lassan araszoltam előre. Már sötétedett, mikor elértem a sztrádát. Még legalább kétórás út állt előttem. Utitársam, miután telerakta pocakját, szépen elaludt. Na tessék.
- Hát te is cserben hagytál? Pedig miattad ragadtunk a dugóba.- szidtam a sapkát.
Rám sem bagózott. A mélyén megbújó apróságot úgyszintén hidegen hagyta a nyavalyám. Az út további részén Billy Ray Syrus, Christian Kane és társaik szórakoztattak.
